Újdonság a használtautó-piacról
2022.02.03.

Az emelkedő kínálati árak ellenére sem torpant meg a használtautó-piac 2021-ben

Az emelkedő kínálati árak ellenére sem torpant meg a használtautó-piac 2021-ben
DasWeltAuto

A használtautó-piaci statisztikákból egyértelműen látható: a másodkézből származó gépkocsik jelentik a megoldást az újautó hiányra Magyarországon. Soha nem látott mennyiségű használt autó – a Datahouse[1] adatai alapján közel 820 ezer négykerekű – cserélt ugyanis gazdát 2021-ben hazánkban, amelynek az emelkedő használt autó árak sem szabtak gátat. Bizonyos modellek esetében akár 15 százalékos drágulás is megfigyelhető volt, és az árak várhatóan addig emelkedhetnek, amíg az újautó-piacon 2022 második- vagy 2023 első felében helyre nem áll a rend.


Ugyan a népszerű használtautó modellek akár 15 százalékkal is drágultak 2021-ben, mégsem esett vissza a kereslet a másodkézből származó gépkocsik iránt. Sőt, korábban soha annyi átírást nem regisztráltak Magyarországon, mint tavaly. Januártól december végéig összesen 818.557 négykerekű cserélt gazdát országhatáron belül, amely 3,4 százalékkal múlja felül a 2020-as eredményt, és 1,3 százalékkal a korábbi rekordnak számító 2019-es esztendőt. A Das WeltAuto teljes hálózata 2021-ben 7442 gépkocsit értékesített hazánkban, amellyel a 0-7 éves korosztályban, a kereskedések által eladott használt autók között közel 20 százalékos részesedést ért el.


„Az áremelkedést a használtautók iránti kiemelkedő érdeklődés okozza, amely egyértelműen arra vezethető vissza, hogy a chip hiány miatt jelentősen megnőtt a gyártási és kiszállítási idő a világ összes autógyártójánál. Ennek köszönhetően a vásárlók az újautók helyett a használt autók felé fordultak, mert rövid, de akár hosszútávon is megoldást jelent számukra egy olyan gépkocsi, amely ugyan nem nullkilométeres, de mégis valamilyen szempontból – például kor, futásteljesítmény – előrelépést jelenthet” – vélekedik Tóth Péter, a Das WeltAuto Centrum értékesítési igazgatója. – „A növekvő kereslet viszont csökkenő kínálatot eredményezett, ami pedig árfelhajtó hatással bírt. Így történhetett meg az, hogy egy olyan autónak az értéke, amely egyik nap még 7 millió forintba került használtan, szinte pár nappal később akár már 8 millió forint fölött is értékesíthető volt magánszemélyként és kereskedőként egyaránt.”


A piaci várakozások alapján az árak tovább emelkedhetnek 2022-ben, hiszen az újautó-piac az előzetes prognózisok szerint legkorábban 2022 második felében, pesszimista vélekedések szerint 2024-re állhat helyre. Így várhatóan még nagyobb lesz az érdeklődés a használt modellek, különösképp a fiatal, minőségi példányok iránt. Ráadásul az új autó hiány miatt a használtautós kínálat is lassan frissül, így az utánpótlás nehezen biztosítható, mert a hosszúra nyúló kiszállítási idők miatt a flottavásárlók, flotta üzemeltetők is megtartották autóikat, elnyújtva a használatot.


A használtautó-piacon 2021-ben legtöbben alsó-közép-, kisautó- vagy felső-középkategóriájú modelleket vásároltak, de népszerűek voltak az SUV modellek is. A legkeresettebb márkának az Opel (95.941 autó), a Volkswagen (82.262 autó) és a Suzuki (73.057 autó) számított. A prémium márkák közül az Audi, a BMW és a Mercedes is a legjobb tízben végzet. A típusok rangsorát az Opel Astra nyerte a Suzuki Swift és a Ford Focus előtt. Érdekesség, hogy a legjobb tízbe három Volkswagen: a Golf, a Passat és a Polo is befutott. Természetesen a használt autó piacon is népszerűnek számított a ŠKODA Octavia is, amely az egész éves összesítésben a 8. helyet szerezte meg.


A legtöbben Budapesten és Pest megyében, a legkevesebben Nógrád megyében és Tolna megyében vásároltak használtan négykerekűt.


Az átírt gépkocsik 75 százaléka 10 évnél idősebb volt, az előzetes becsélesek alapján a hazai autóállomány 14,7 éves átlagéletkora tovább romlott, így a legfrissebb, 2020-as KSH adathoz képest is rosszabb lehet a kép.


A Das WeltAuto-ról


A használtautó-kereskedők közül a Das WeltAuto az egyetlen, mely országos értékesítői hálózattal rendelkezik. A 30 márkakereskedést számláló rendszerben az ügyfelek kizárólag gondos állapotfelmérésen átesett, megbízható, kifogástalanul szervizelt autók közül választhatnak. A legjobb minőségű, hat évnél fiatalabb, 120.000 kilométernél kevesebbet futott autók esetében a Das WeltAuto egyedi elbírálás alapján 12 hónapos, vagy 30.000 kilométeres „5 csillagos” garanciát is vállal az autókra, így minimálisra csökken a vásárló kockázata használtautó-vásárlás esetén.